Tudom rég volt már, mikor szerelmet vallottál,
Erősebb volt az az érzés amikor szakítottál,
S kénytelen voltam elfogadni,
Amíg nem tudtad megindokolni.
Hiányod azóta tetőzi életem sorsát,
Elszakított tőled a távolság,
S ezért gyötrően kinoz az igazság,
Hogy nem kellettem neked, még ugy sem, mint egy barát.
Az idő sok vihara, elmosta belőled a létem,
Már arra sem emlékszel, hogy valaha éltem,
Ha néha kereslek,s beszélni akarok,
Meg se hallgatod, hogy mit is mondhatok.
Elmennék hozzád ebben a pillanatban,
S táncot járnék a szemed előtt a diszkóban,
Addig néznélek s táncolnék,
Amíg szívedig eljutna, hogy ki is volnék.
Csak még egyszer szeretnélek látni,
S csak akkor tudnálak örömmel elengedni,
Örökre a szívemből kitörölni,
S a múltat elfeledni...
Mikor oly jó voltál hozzám,
S kedvesen néztél rám,
S erősen magadhoz szorítottál,
Hogy ne válasszon el a halál.
S most fáj, hogy ennyire eltávolodtál,
Mondanom sem kell, hogy mennyire megváltoztál,
Épp elég az a fájdalom, hogy mást választottál,
De a legjobban az fáj, hogy soha többet nem látnál.
Így jár az aki igazán szeret,
Kedvesed a szakításkor elhozza a szürkeséget,
Amíg a lyukból kimászol, s közben tapogatod a sötétséget,
Vigyázz mire gondolsz, mert egy rossz érzés és feléget.
S kénytelen leszel újból felfelé mászni,
Tapogatni, s a fényt keresni,
Már ráébredtem, ha ki akarok innen jutni,
Jobb lesz őt, minél előbb elfeledni,
S nehezen, de továbblépni,
S az új lépéseket követni,
Mert csak így tudok, újból életben maradni.
Van aki szerencsétlenebb,
S van aki szerencsésebb,
A szerencsés boldog lehet,
A szerencsétlen keresi, hogy miért is élhet.
Aki többször csalódott,
Annak sorsa csak rosszabbodott,
Nehéz megmondani mit is kell ilyenkor tenni,
Mert ritka az az ember aki szeret másra hallgatni.
Inkább tanul a saját hibáiból,
S elköveti őket újból s újból,
Mire egyszer megérti,
Hogy jobb lett volna más tanácsait elfogadni,
S most a szíve, nyugodtabban tudna élni!
Irma
__________________________
Erősebb volt az az érzés amikor szakítottál,
S kénytelen voltam elfogadni,
Amíg nem tudtad megindokolni.
Hiányod azóta tetőzi életem sorsát,
Elszakított tőled a távolság,
S ezért gyötrően kinoz az igazság,
Hogy nem kellettem neked, még ugy sem, mint egy barát.
Az idő sok vihara, elmosta belőled a létem,
Már arra sem emlékszel, hogy valaha éltem,
Ha néha kereslek,s beszélni akarok,
Meg se hallgatod, hogy mit is mondhatok.
Elmennék hozzád ebben a pillanatban,
S táncot járnék a szemed előtt a diszkóban,
Addig néznélek s táncolnék,
Amíg szívedig eljutna, hogy ki is volnék.
Csak még egyszer szeretnélek látni,
S csak akkor tudnálak örömmel elengedni,
Örökre a szívemből kitörölni,
S a múltat elfeledni...
Mikor oly jó voltál hozzám,
S kedvesen néztél rám,
S erősen magadhoz szorítottál,
Hogy ne válasszon el a halál.
S most fáj, hogy ennyire eltávolodtál,
Mondanom sem kell, hogy mennyire megváltoztál,
Épp elég az a fájdalom, hogy mást választottál,
De a legjobban az fáj, hogy soha többet nem látnál.
Így jár az aki igazán szeret,
Kedvesed a szakításkor elhozza a szürkeséget,
Amíg a lyukból kimászol, s közben tapogatod a sötétséget,
Vigyázz mire gondolsz, mert egy rossz érzés és feléget.
S kénytelen leszel újból felfelé mászni,
Tapogatni, s a fényt keresni,
Már ráébredtem, ha ki akarok innen jutni,
Jobb lesz őt, minél előbb elfeledni,
S nehezen, de továbblépni,
S az új lépéseket követni,
Mert csak így tudok, újból életben maradni.
Van aki szerencsétlenebb,
S van aki szerencsésebb,
A szerencsés boldog lehet,
A szerencsétlen keresi, hogy miért is élhet.
Aki többször csalódott,
Annak sorsa csak rosszabbodott,
Nehéz megmondani mit is kell ilyenkor tenni,
Mert ritka az az ember aki szeret másra hallgatni.
Inkább tanul a saját hibáiból,
S elköveti őket újból s újból,
Mire egyszer megérti,
Hogy jobb lett volna más tanácsait elfogadni,
S most a szíve, nyugodtabban tudna élni!
Irma
__________________________
