csak röviden !!!

Nagyon szépen kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.
A reszkető kezű ősz apákat.
A hajlott hátú jó anyákat.

A ráncos és eres kezeket,
Az elszürkült, sápadt szemeket.
Én nagyon kérlek Titeket,
Szeressétek az öregeket.

Simogassátok meg a deres fejeket
Csókoljátok meg a ráncos kezeket.
Öleljétek meg az öregeket,
Adjatok nekik szeretetet.

Szenvedtek Ők már eleget.
A vigasztalóik Ti legyetek.
Én nagyon kérlek Titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ne tegyétek Őket szűk odúkba,
Ne rakjátok Őket otthonokba.
Hallgassátok meg a panaszukat,
Enyhítsétek meg a bánatukat.

Legyen hozzájuk szép szavatok,
Legyen számukra mosolyotok.
Én nagyon kérlek titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ők is sokat küzdöttek értetek,
Amíg fölnevelkedtetek.
Fáradtak Ők is eleget,
Hogy Ti módosabbak legyetek.

Ők is elfogadtak Titeket,
Mikor Isten Közéjük ültetett.
Azért én kérlek Titeket,
Szeressétek az öregeket.

Ha majd az örök szeretet
Elhívja Őket közületek,
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert Ti lesztek majd az öregek.

S mindazt, mit Nekik tettetek,
Azt adják Nektek a gyerekek.
Azért előre intelek Titeket,
Szeressétek az öregeket.
X>X Irma..
 

Ha édesanyád is öreg lett,
és te magad is „öregebb“,
ha - miket addig meg se érzett -
nem bírja már a terheket...
ha kedves hű szeme se lát úgy
az életbe, mint azelőtt,
ha lába ügyefogyottan
nehezebben hordozza őt:
legyen támasza erős karod,
és kísérése örömed!
Üt az óra, amikor sírva
utoljára kísérheted.

És ha kérdez, felelj a szavára!
Ha újra kérdez, akkor is!
Ne türelmetlenül! Gyengéden,
ha megkérdez, harmadszor is!
Magyarázz meg mindent derűsen,
ha valamit nehezen ért!
Üt az óra, melyben
tőled többé semmit se kérd.
(Irma)

Sok édesanya van ezen a világon,
De „édes” mégis csak egy van, amint látom.
Édesanyát csupán egyet ad az Élet,
Ezért mondjunk hálát szerető szívének!
Mutassuk be híven gyermeki hálánkat
Először Istennek, aztán jó anyánknak.

Gyermekkorunkban mily szeretettel nevelt,
Méltó, hogy szívünk legyen hálával telt.
Most, ifjúkorban is parancsát tiszteljük,
Engedetlenek óh, mi soha ne legyünk.
Tiszteljük anyánkat, ha meg is intene
S ezért megjutalmaz majd a menny Istene.

Akármit is mond a könnyelmű társaság,
És akármint gúnyol ez a gonosz világ,
Édes szüleidet te soha meg ne vesd.
Hű édesanyádat mindhalálig szeresd.
Míg él édesanyád, őt jól megbecsüljed,
Férfikorban is gyermekként tiszteljed.
( Irma)
 

Barátságunk jeléül csokrot hoztam néked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal.

Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,
Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,
Bármi is menjen végbe a szívedben.
Vigyázz, hogy a szó, a könny ki ne essen,
S vihar ne zúgjon el családod felett,
Így gazdagabb lesz benned a szeretet.

Csokrod harmadik virága a hűség,
Amit megkíván tőled a föld s az ég.
Hű légy Istenhez és szent elveihez,
Hű légy férjedhez és gyermekeidhez,
Idegen arc soha ne ejtsen tőrbe,
S szívetek legyen mindig összekötve.

A negyedik virágszál a kedvesség,
Az arcod, ha olyan, mint a derült ég,
Ha bosszúság fellege el nem fedi,
S a gyűlölet soha torzzá nem teszi,
Meghódítja még az ellenségedet is,
Otthonodban nem lesz ború és tövis.

Az ötödik virágszál a szorgalom.
Nem jelenti, hogy nagy legyen a forgalom
A házban és minden csak terád várjon,
Míg az idegek összetörnek fájón.
A szorgalom az, ha végzed a munkád,
Mint csillag az útját, lassan, de folyvást.

Virágcsokromat átnyújtom neked,
S kívánom, a jó Isten legyen veled!
Illatozz otthon, vagy a zord idegenben
Mindig derülten, mindig kedvesebben,
Míg eljön Urunk, s bú válik örömre
S virágcsokrába beköt majd örökre...
Irma
 

A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.

Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép szemednek –
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvösbájos tükrében.

Titkos kérdés keletkezik szivemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.

Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád teljében úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagy világnak,
Vagy od’adnám magamat a halálnak.

Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
(sok szeretettel: Irma)

Hogy is mondhatnám el az mit nem lehet.
Hogy is írhatnám le a lehetetlent.

Mert mit én most érzek,
arra szavak nincsenek,
S lehet bármily költői a lélek
csak a szív tudja mi az igazi szerelem.

Hogy mondhatnám el mit érzek,
Hogy bizonyíthatnám neked, menyire szeretlek.

Hisz oly távol vagy most tőlem,
mint a madár, ki elveszítette párját.
S a szavak csak mint üres fegyverek,
merednek előre, de nem tesznek semmit.

Bárcsak érezhetném ajkad forró bársonyát,
Bárcsak érezhetném szíved forró dobbanását.

Szeretnék most veled lenni,
szeretnélek egy életen át csókolni.
Nélküled életem céltalan,
nélküled végzetem hasztalan.

Bárcsak itt lehetnél most velem,
bárcsak ott lehetnék most veled...

Mert boldog az kinek sok adatott
de boldogabb az akinek egy szerelem adatott.
Várok rád életem, várok míg el nem jő a nap.
A nap mikor együtt lehetünk.

Hisz bizonyítanám neked menyire szeretlek,
s bizonyítanám menyire kellesz nekem.

Testem a testedhez simulna,
lelkem a lelkeddel szorosan összefonódna.
Így égnénk el forró vágytól perzselve,
s mikor a nap felkel, hamvainkból, mint a főnix madár
úgy kelnénk új életre.
Irma

Megtanultam nélküled élni.

Tőled semmit sem,remélni.

Megtanultam nélküled álmodni,

S az álaimból felébredni.

Megtanultam,élni és álmodni is veled.

Várni a holnapot ,ami nem jön el.

Nem jön el a közös holnap,

Amiről mi,annyit beszéltünk.

Úgy éreztük,hogy csak együtt élhetünk.

Eljött,az a nap,amelyre a legkevésbbé,

Sem számítottam,

Mikor utóljára,hallottam a hangodat!

A telefon másik oldalán,

Egy olyan ember hangját,

Aki nem törődik,azzal ,hogy

Most épp, egy másikat megbánt!

Pár héten belül,megtaláltad,

Ezt a lányt.

Akiért,te most mindent feláldoznál.

Érdekes ez,mert Én is ,

Ugyanezt,tettem.

Nem számolva azzal,hogy

Meg sem érdemelted!
Irma
__________________________

Életemben voltak rossz napok,
S velük együtt múltak el a hónapok,
Amik évekbe tömörültek, s regényekbe iródtak,
Hogy a közeledbe minnél előbb eljussak.
S a könnyeim közé szorítsalak,
Amik a szememben itt maradtak.

Mikor végső búcsút adtál a szavaidnak,
Arra vártál hogy ezek az érzések gyorsan elmúljanak,
S amikor azt mondtam, hogy te is sírhatnál,
Szerelmes pillantással bólintottál,
Majd lassan továbbálltál.

Hiába nyúltam már utánnad,
Hiába fogtam meg a vállad,
Levegőért kapkodtam,
Könnyeimet megtartottam,
Miközben beléd karoltam.

Hogy megtudjam mi is a vád,
S leirjam mit ejt ki utoljára a szád,
De te arra kértél várjak még rád,
Ez adott csak reményt,
S csak ez tartotta vissza az újból kihulló könnycseppeket.
Ez tartotta még bennem az irántad érzett szeretetet.

Hogy az emlékek rólad örökké megmaradjanak.
Nehogy az idő múllássával ők is elmosódjanak.
S Írni kezdtem, hogy a szavak utat mutassanak,
De az idő csak telt, s múlt,
A regény gyötrően megvalósult,
S amikor a könyv megvastagúlt.

A szívemben ezernyi gondolat,
Megragadta újból a tollat.
Hogy ne legyen még vége,
Ne ragadjon még el, a szereteted múlló ereje,
S az írás a szívem ritmusára ütemezett,
Mikor a sorok közé kergetett,
S megéreztem, hogy ő ebben a percben keresett,
De már hiába sietett,
A regény befejeződött,
S ő örökre elveszett.
Irma

Képeidet nézve megremegtem,
Éreztem valamit ami elűzhetetlen,
Akkor még csak álom voltál,
Gondolataimban csak te jártál.

Vártam a napot, hogy valóra válj,
S hogy az álom ajtaján mellém állj.
Amikor remegő testem rád várt,
Próbáltam elűzni a magányt.

Nem hittem volna, hogy meglátsz,
S hogy oly hirtelen valóra válsz.
A kép most életre kelt,
Ami tiszta érzéssel felemelt.

Szavaid oly igazak voltak,
A kezed érintése, a rejtelmek ébredése,
Olyan belső érzelmet éreztem előtörni,
De visszatartottam az ajtót, s nem engedtem kijönni.

Vártam, hogy ajkad az ajkamhoz érjen,
Olyan gyorsan történt minden,
Sietve elengedtem a kezed,
De ott hagytam neked,
Egy kis részt magamból,
A szivem legrejtettebb fiókjából.

Egyszer minden álom valóra váll,
Egyszer minden csókom rád talál,
Csak hinni kell benne, s körbevesz az álomvilág.
Irma

Tudom rég volt már, mikor szerelmet vallottál,
Erősebb volt az az érzés amikor szakítottál,
S kénytelen voltam elfogadni,
Amíg nem tudtad megindokolni.

Hiányod azóta tetőzi életem sorsát,
Elszakított tőled a távolság,
S ezért gyötrően kinoz az igazság,
Hogy nem kellettem neked, még ugy sem, mint egy barát.

Az idő sok vihara, elmosta belőled a létem,
Már arra sem emlékszel, hogy valaha éltem,
Ha néha kereslek,s beszélni akarok,
Meg se hallgatod, hogy mit is mondhatok.

Elmennék hozzád ebben a pillanatban,
S táncot járnék a szemed előtt a diszkóban,
Addig néznélek s táncolnék,
Amíg szívedig eljutna, hogy ki is volnék.

Csak még egyszer szeretnélek látni,
S csak akkor tudnálak örömmel elengedni,
Örökre a szívemből kitörölni,
S a múltat elfeledni...

Mikor oly jó voltál hozzám,
S kedvesen néztél rám,
S erősen magadhoz szorítottál,
Hogy ne válasszon el a halál.

S most fáj, hogy ennyire eltávolodtál,
Mondanom sem kell, hogy mennyire megváltoztál,
Épp elég az a fájdalom, hogy mást választottál,
De a legjobban az fáj, hogy soha többet nem látnál.

Így jár az aki igazán szeret,
Kedvesed a szakításkor elhozza a szürkeséget,
Amíg a lyukból kimászol, s közben tapogatod a sötétséget,
Vigyázz mire gondolsz, mert egy rossz érzés és feléget.

S kénytelen leszel újból felfelé mászni,
Tapogatni, s a fényt keresni,
Már ráébredtem, ha ki akarok innen jutni,
Jobb lesz őt, minél előbb elfeledni,
S nehezen, de továbblépni,
S az új lépéseket követni,
Mert csak így tudok, újból életben maradni.

Van aki szerencsétlenebb,
S van aki szerencsésebb,
A szerencsés boldog lehet,
A szerencsétlen keresi, hogy miért is élhet.

Aki többször csalódott,
Annak sorsa csak rosszabbodott,
Nehéz megmondani mit is kell ilyenkor tenni,
Mert ritka az az ember aki szeret másra hallgatni.

Inkább tanul a saját hibáiból,
S elköveti őket újból s újból,
Mire egyszer megérti,
Hogy jobb lett volna más tanácsait elfogadni,
S most a szíve, nyugodtabban tudna élni!
Irma
_______________________________________________
 

Ha sok időnk lenne e földtekén:
vonakodásod nem rühellném.
Töprengenék, hol töltsem el veled
a végtelen szerelmi éveket.
A Gangesz-parton, hol rubin terem,
járnál te: én a ködös Humberen
szenvelgenék. Ha száz év elszaladt,
felkérnélek: add végre meg magad,
mire te addig húznád az időt,
míg megkeresztelkednek a zsidók.
Szerelmem folyton nőne, oly nagyon
lassan, mint egy világbirodalom.
Tíz évig lesném homlokod; tizet
adnék, hogy feldicsérjem szép szemed,
mindegyik fehér mellednek huszat,
százezret annak, ami fennmaradt;
minden testrészednek egy korszakot
s az Újkort, ha szívedet megadod.
Ezt érdemelné, hölgyem, glóriád,
s hidd meg, szerelmem nem adná alább.
De folyton hallom, hogy hátam mögött
az Idő szárnyas fogata zörög,
s tekints előre: lábaink alatt
jön a jövő, az üres sivatag.
Márványkriptád mélyében elveszik
szépséged, s szépségeddel verseim
visszhangja is. És szűziességedet,
mit úgy féltettél, féreg fúrja meg;
s a por elfekszik - ugyanaz a por -
erényeden meg bujaságomon.
A sír privát szállás, ahol kevés
alkalmat kínál a szeretkezés.
Ezért, míg az ifjúság s az öröm
harmat módjára csillog a bőrödön,
s készséges, vágyó lelked, mint a láng
bukkan fel tested minden pórusán:
tekintsük egymást prédának, akár
két felgerjedt ragadozó madár,
hadd használjuk a percet, ahelyett,
hogy elkenődve lötyögjek veled;
hemperegjünk, míg édességed s vad
erőm egyetlen, görgő gombolyag,
aztán nyergeljünk és a kéj lován
vágtázzunk be az élet kapuján,
s mivel megállítani az Időt
lehetetlen, kergessük mi meg őt.
(Irma )

A remény bennem is gyenge lánggal ég,
De nem akarom feladni hisz ez éltet még!
Kell, hogy valami elöre hajtson,
S az új nap egy új esélyt adjon!

Nagyon nehéz várni és várni...
De megéri ha boldogan vár valaki!
Hisze boldogságra vágyom...
Keresem, szerelmem kutatom...

Igaz, hogy szomorú vagyok,
De remélni akkor is akarok!
Hinni kell, hogy szebb jövő vár,
S, hogy én is boldog leszek már!
Irma...............

Veled a kín is, édesen keserű pillanat.
S akkor is szeretnélek ha szememből könny fakad!
Minden vágyam együtt lenni veled,
Csókolni ajkad, nézni szemed!
Akarom, hogy te légy az álmom,
Hisz a legszebb szerepet neked szánom!
De erös a sodrás elvisz az ár,
S tudom minden este más karja zár.
Valahol messze, valahol távol.....
Akarom hinni, hogy szíved értem lángol.
Istenem ne büntess, hogy higgyem,
Hogy higgyem van magányomnak kegyelem.
Azt akarom, hogy szeress.....
Hogy álmaimban is engem keress.
S ne enged, hogy fájjon a magány...
Legyek ennek vége már!!!
A kínok kínját élem át,
És ez napról napra jobban bánt!
Sötét rideg éjszakákon,
Mindig tested melegére vágyom!
S szörnyű rém álmomból fölébredek,
De nem mondod: Kicsim megvédelek!!
Nem is tudnád mondani, hisz álom vagy...
Kérlek ne csak álom maradj!!!
De merre jársz?
Hol lehetsz?
Akarom, hogy itt légy velem és szeress!!!!!
(IRMA)
 

Amikor tudod,hogy nem jön,
de mégis várod,
Amikor tudod,hogy kár volt az egész
mégsem bánod,
Amikor meglátod és hevesebben
dobog a szíved,
Amikor érzed,hogy érte remeg
két kezed,
Amikor várod hogy újra eljöjjön
a pillanat,
Amikor várod,hogy ismét odaadhasd
magad neki.
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor naponta felidézed magadban
az együtt töltött órák emlékeit,
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor vágysz arra hogy megint
feléd nyújtsa két kezét,
Amikor nem bírod már,
hiszen kavarognak benned a szavak,
Amikor közeledben van és
alig bírod türtöztetni magad,
Amikor elhiszed hogy erre
volt szükséged,
Amikor elhiszed,hogy míg együtt
voltatok ő is megőrült érted,
Amikor megijedsz,mert rossz
lenne nélküle,
Amikor újra aludnál és ébrednél mellette,
Amikor jó lenne ha újra veled lenne,
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene,
Amikor rájösz,hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor döntesz,hogy miért is ne,
hiszen egyszer élsz,
Amikor világossá válik,hogy
bármily rossz,ez mégis jó neked,
Amikor tudod,hogy tilos,
de mégis újra és újra megteszed,
Akkor vedd tudomásul,hiába tagadod,
igenis szereted!!!
(IRMA)
 

Ha újraalkotsz, Teremtő Istenem
legyek bármi, miben kedvedet leled
csak egyet kérek, én, ha kérhetek
emberré újra ne formálj engemet...

bármivé leszek, parancsod szerint
csöpp kavicsod, mit görget jeges ár
hányódik, kopik, míg csak létezik
s homokszemként végső nyugalmat talál...

ha fának rendelsz, úgy élek, halok
tartja kék eged smaragd koronám
s ha rám szakad, földre döntve végül
jajszó nélkül sújt szörnyű tűzhalá....l

ha úgy döntene parancsló szavad
felhőként érjen röpke égi lét
Napod heve forró tűként éget
s szétfoszló létem oszló buborék...

mindezt, látod, zokszó nélkül teszem
de emberként, amivé most tevél
sorsom csupán örökös lázadás
szembeszállni Teveled tettedért...

jaj és szitokszó, ennyi röpke létem
bár isteni voltod szikrája vagyok
egyetlen vesztes örök teremtésben
mert tudattal élek, tudattal halok....

Ha újraalkotsz, Teremtőm, Istenem
vedd le a keresztet, mit rám rótt szavad
oldozz kötést, ne képmásodként éljek
s ne szülessen bennem Terólad gondolat ...
(IRMA)
 

Egy barátság margójára
Most menj utadra, elengedem kezed,
Többé nem kérlek, nem hívlak, nem várlak.
Ne nézz vissza, ne szólj, ne integess,
Könnyem fátyolán át már úgysem látlak.

Álmodtalak, reménysugaram voltál,
Hogy érted, miattad élnem érdemes.
Gyermeki hittel, tebenned bízva adtam,
Ezerszer összetört, fájó szívemet.

Csak jó szót kértem, egy szelíd kézfogást,
Néha kis erőt, ami talán segít.
Oly sokszor vártam néhány békés órát,
Amikor megoszthatjuk szívünk titkait.

Most csend van bennem, a fájdalom csendje,
Színes álmaimból semmi nem maradt.
Hát menj, hazudj tovább másnak, s magadnak,
Amíg voltál, szívemben tartottalak.
(IRMA )

A szerelem? A szerelem olyan, mint egy édes álom,
Mely ha fölébred, áttör minden gáton.
S ha egyszer fölébredt, megállítani nem lehet,
Utolér majd mindenkit, s összetör szíveket.
De ha a szerelem viszonzásra talál,
Akkor az a pár biztos felhőkbe száll.
Attól kezdve kettejüknek boldog lesz élete,
Meg nem bántják egymást, s ez csak a kezdet

Mért van az, hogy véget ér az álom,
S mi valóság volt többé nem találod?
Egyedül vagy újra, nem ölel át senki,
Pedig Te még tudnád Őt szeretni.
Aztán jön egy másik, de Te meg se látod,
Mert aki elment, még mindig visszavárod.
Mért van az, hogy Neked nem sikerül semmi?
Ő volt a mindened, s elengedted menni.
Nem mentél utána, s nem mondtad, hogy várjon,
S hagyod, hogy egy könnycsepp lefolyjon arcodon.
De az idő múlik, s kit nem látsz már soha, az halványul benned.
De a sors mostoha,hadba állítja, feltépi a sebet,
Szíved megint lüktet, repülnél feléje.
De ekkor egy kérdés villan az eszedbe:
Mért van az, aki elment nem jön többé vissza?
Csak az emlék marad, de az él mindörökre!
(Irma)
 

Hazudj, mert ez kell nekem,
Hazudj, mert így szeretem.
Hazudj, de ne tudjam meg én,
Hazudj, hogy nem vagyok még vén.
Hazudj, hogy szeretsz,
Hazudj, hogy hűséges leszel,
Hazudj és elhiszem,
Hazudj, hogy velem leszel.
Nem kell az igazság,
Ha kegyetlen az,
Hazugság kell nekem,
Ha ez az igaz.
Hazugságod is szeretem én,
Hazugságod is ad nekem reményt.
Hazugságod is igaz lesz nekem,
Hazudd, hogy itt maradsz velem.
Ha nem tudsz hazudni,
Az igazság fáj nekem,
A remény és szerelem elhagy engem.
Engedd, hogy szeresselek,
Csókoljam a szád,
Hazugságod elfeledem,
De megmarad mi fáj!
(Irma)