Egy régi történet, amit most elmesélek,
ami még fáj, és ettől szomorúbb az élet.
valaki elment, itthagyott minket örökre,
sok embernek ment a szíve is tönkre!
Olyan fiu volt ö, akit sokan szerettek,
akit a kedvessége miatt mindig csak szerettek,
akit a kedvessége miatt mindig csak kerestek.
Téged igy hamar a szívembe zártalak,
s a mai napig a barátomnak tartalak. Elötted nemkellett bizonyítani semmit,
ugy fogadtál el, ahogy volt mindenkit.
Nem kértem, de te mégis szerettél,
siettél elém, és csak rám nevettél.
Teltek az órák és multak már a hetek,
de egy napon nem jöttél és én csak kerestelek.
Valaki rám nézett és közölte velem,
autobalesetet szenvedtél, s nem leszel már velem.
Hallottam a szót, de az agyam nem fogta fel,
lehullott egy könnycsepp és sorra ujak hullottak el.
Bevillant az arcod, ahogy rám nevettél és
nagyon fájt, hogy ilyen fiatalon elmentél.
Arra gondoltam, vajon melyikünknek könnyebb,
te már nem vagy, igy hát nem érzed a könnyet!
Én itt maradtam és megtört bennem valami,
talán megbírkózok a tudattal, de ezt nagyon kell akarni!
Nemtudtam elmúlik-e valaha ez a fájdalom,
azt viszont éreztem, hogy e percben fáj nagyon.
Azóta már teltek el napok és hosszú évek,
nemcsak gonosz percek, hanem szép órák is értek.
Mégis sokszor eszembe jutsz, mint egy csodálatos álom,
nem mondtam ki:szeretlek, s ezt már nagyon bánom!
Lehettél volna számomra a várvavárt igazi, de
hogy akartad-e, sajnos már nem mondhatod ki.
Soha nem voltál az enyém, és már nem is leszel, utolsó utadon egy szál rózsával búcsúztam el.
Magaddal vitted a szívemet, de ittmaradt az emlék,
az arcod örzöm a lelkem mélyén, mai napig még.
Ha ot lettem volna az autoban végig veled,
igaz, meghaltunk volna az éjben, mint két gyerek,
de legalább fogtam volna a kezed. . . . . .
Mert ezt ma már nem lehet!! :::::::::::: Irma.. |
